Együtt, tovább Rákosmentével!
Alexa György közleménye
A helyi választási eredmény "hozta" az országos tendenciákat és erre számítani is lehetett. Sajnos helyben sem tudtuk megfelelően bemutatni azokat az eredményeket, amelyeket Rákosmente elért a szocialista kormányzás alatt. Nagyon megéreztük a helyi objektív sajtó hiányát, hiszen az elmúlt évek Rákosmentét érő fejlesztéseiben, az M0 keleti szektorában, a Bajcsy-kórház felújításában, vagy útépítéseinkben ott van a szocialista politikusok és az én munkám is. Ezek az eredmények a közpénzből működő és befolyásolt helyi sajtó által elég méltatlanul, kisajátításra kerültek.
Ennek ellenére gratulálok a győztesnek és az ország érdekében kívánom, hogy pártjával együtt meg tudjon felelni azoknak a választói elvárásoknak, melyeket az elmúlt években nem túl felelős ellenzéki retorikájukkal keltettek. Köszönöm a szavazóknak a Szocialista Párt és felém nyújtott támogatását. Pártunk helyi szervezetének tagjai, önkormányzati képviselőink tovább folytatják munkájukat Rákosmentéért és Magyarországért.