Együtt, tovább Rákosmentével!

Rákosmente országgyűlési képviselője is részt vett a rendezvényen.

Kicsit hűvös, szeles időben került sor az immár a kampánycsend beálltáig tartó kitelepüléseinkre.

Romokban az ország, a szocialisták mindent elvettek az emberektől, Rákosmente azonban szépen fejlődött az elmúlt években. A kerületben élők ezt naponta hallják Riz Levente fideszes polgármestertől, aki képviselőjelölt is, így helyben nem egyszerű kampányolni - mondta a Népszavának az MSZP-s Alexa György.

Alexa György, Rákosmente országgyűlési képviselője XVII. kerületi közös képviselők társaságában vett részt az egyeztető fórumon.

A Fidesz hazudik, mikor azt állítja, hogy számára fontos a fogyasztók védelme, mondta Alexa György, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. 1998-2000 között volt a legmostohább korszak véleménye szerint.