Együtt, tovább Rákosmentével!

Tisztelt Olvasó!
Négy éve vagyok a kerület országgyűlési képviselője. Munkámban mindenkor a kerület érdekeit helyeztem előtérbe. Azon igyekeztem, hogy a parlamenti életben való aktív részvételem ne távolítson el a kerületben élőktől. Sőt, inkább a kerület és a kerületi lakosok problémáit vigyem el az ország házába. Kritikusaim is elismerik, hogy kerületünk elmúlt húsz évének egyik legaktívabb, legkezdeményezőbb politikusa vagyok.
A kerület lakóinak segítségével sok eredményt értünk el az elmúlt években, az M0 keleti szektorának megépülése, a Bajcsy Kórház felújítása, a készülő buszsáv csak a leglátványosabbak. Úthálózatunk fejlesztésére a helyi és a Fővárosi Önkormányzat közel két milliárd forintot fordíthatott kormányzati támogatással. Sikerült több helyi polgárunknak elismerést és több civil szervezetünknek támogatást szereznem.
De munkám nem lehetett volna sikeres az itt élők és az Ön támogatása nélkül.
Ezt ezúton is köszönöm és kérem, hogy támogassa újraválasztásomat.
Alexa György
Rákosmente országgyűlési képviselője
A helyi közlekedés minőségének javításáért
Országgyűlési képviselővé való megválasztásom után elsődleges feladatomnak tekintettem Rákosmente közlekedési helyzetének javítását. Felvettem a kapcsolatot a BKV és a MÁV vezetésével, és részvételükkel nyílt lakossági fórumokat rendeztem a kerület közlekedés koncepciójának kialakítása érdekében. Javaslatomra kérte fel Rákosmente Önkormányzata a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesületet (VEKE) egy átfogó közlekedési tanulmány és elemzés elkészítésére. Hogy a két összejövetel és a VEKE-tanulmány mennyire jól sikerült, azt az is jelzi, hogy az új önkormányzati vezetés is ezek mentén indult el.
Közlekedési kérdésekben állandó kapcsolatban voltam a városfejlesztési főpolgármester-helyettessel.
A XVII. kerületi Önkormányzat akkor még létező Közlekedési Bizottságának tagjaival személyes értekezleten adtunk javaslatokat a Pesti út felújításának tervezéséhez. Tucatnyi levélben kértem a Fővárosi Önkormányzat Közlekedési Ügyosztályától a kaotikus kerületi közlekedési helyzet javítását.
A Pesti úti buszfolyosó elképzelésének elérendő céllá emelése is a nevemhez fűződik. 2006 tavaszán fogtam hozzá a megvalósításához, tárgyaltam és leveleztem Demszky Gábor főpolgármesterrel. Ennek érdekében hívtam meg kerületünkbe Steiner Pált, az MSZP fővárosi frakcióvezetőjét is. Közbenjárásom eredményeként a buszfolyosó Európai Uniós projektté vált, amelyet mind a régió Fejlesztési Tanácsa, mind a kormányzat támogatott. Bajnai Gordon – akkori – önkormányzati és területfejlesztési miniszter felkérésére szerepet vállaltam a buszfolyosó-projekt felügyeletében, követésében. A felmerülő problémákat azonnal jeleztem Demszky Gábor főpolgármesternek.
Parlamenti interpellációban kértem a közlekedési minisztert a BKV és a MÁV közötti, a buszfolyosó megépítéséhez elengedhetetlenül szükséges területcsere felgyorsításának érdekében. Javaslatomra lesz felszerelve a buszkorridor térfigyelő kamerákkal.
A jobb közösségi közlekedés érdekében több alkalommal fordultam levélben a BKV Zrt. vezérigazgatójához. Érdeklődtem a kerületi VEKE-tanulmány sorsáról – amelyet az új Önkormányzat el sem juttatott számomra –, valamint konkrét javaslatokat tettem. Az új paraméterkönyv bevezetése előtt írásban és személyesen is eljuttattam észrevételeimet a közlekedési vállalat vezetéséhez. Végeredményként több ötletem is visszaköszönt a kerületünk nagy részét érintő változások között.
A BKV-hoz hasonlóan több alkalommal leveleztem a MÁV Zrt. vezetésével is. Felvilágosítást kértem és javaslatokat tettem meglévő vasúti megállóhelyeink állapotának javítása érdekében.
Az élhetőbb lakótelepekért
Mivel Rákosmente lakóinak egy jelentős része lakótelepen él, kezdettől fogva kiemelten kezeltem a panellakások problémáit. Képviselőtársaimmal közösen és sikeresen elértük a távfűtés áfájának csökkentését, az ÖKO program beindítását. Megszerveztem a lakótelepi közös képviselők klubját, az összejövetelekre meghívtam a nagy szolgáltató vállalatok képviselőit (Budapesti Távhőszolgáltató Zrt, ELMÜ). Kezdeményezésemre a Budapesti Távhőszolgáltató egy XVII. kerületi társasház felújítását ötmillió forinttal és szakmai segítséggel támogatta. A cég, kérésemre, hasonló szakmai segítséget biztosított több társasházunk pályázatához. Az azóta eltelt másfél év bebizonyította, hogy a szigetelés és a nyílászárók cseréje megfelelő mértékben csökkenti a távfűtési számlát.
A kerületet képviselve
Odafigyeltem rá, hogy azok az arra érdemes polgáraink, akik tevékenységükkel, munkájukkal Rákosmente hírnevét öregbítik a világban, állami elismerésekben részesüljenek. Felterjesztésemre minden évben több művészünk, pedagógusunk, kerületünkért dolgozó polgárunk kapott állami kitüntetést. Az oktatási szférában dolgozók részére frissen alapított Teleki Blanka-díj egyik első tulajdonosa is kerületünk egyik oktató-nevelő munkát folytató pedagógusa volt.
Annak érdekében, hogy a döntéshozók közvetlenül szerezzenek tapasztalatokat kerületünk problémáiról, kerületlátogatásokat szerveztem. Így voltak vendégeink a főpolgármester-helyettesek és kormánytagok. Steiner Pál fővárosi frakcióvezető távfűtési és közlekedési kérdésekről tájékoztatta a sajtót és a lakosságot. Szabó Imre, a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke a lehetséges pályázatokról, Európai Uniós forrásokról beszélt a meghívott önkormányzati képviselők előtt. A gazdasági válság kirobbanása után a vállalkozók pályázati lehetőségeit mutatta be Dr. Molnár Csaba, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium akkori államtitkára. Külön szerveztem találkozót az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának szakértője és kerületi építési vállalkozók között. Vendégem volt Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési frakcióvezetője, valamint Dr. Vojnik Mária egészségpolitikus.
Fórumot szerveztem civil szervezeteink vezetői számára annak érdekében, hogy a változó civil támogatási rendszerben sikeres pályázatokat nyújthassanak be.
Az új élelmiszerbiztonsági törvény életbe lépése előtt tájékoztatóra hívtam a rákoskeresztúri piac árusait, hogy közösen tekinthessük át a változásokat. A karácsonyi bevásárlási hullám elindulása előtt összejövetelen vitattam meg a legfontosabb fogyasztóvédelmi tudnivalókat az összes, kerületünkben üzlettel rendelkező nagy élelmiszerlánc vezetőjével.
Felmérve, hogy külső kerületként Rákosmentét hatványozottan érinti az illegális szemétlerakás problémája, a Parlamentben azonnali kérdéssel fordultam a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez. Felszólalásomban javaslatot tettem a büntető jogszabályok áttekintésére, valamint a bizonyítási eljárások megkönnyítésére.
Folyamatos kapcsolatot tartottam illetve személyesen is látogatást tettem a Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórházának igazgatójánál. Rákosmente a Bajcsy-Zsilinszky Kórház körzetébe tartozik, az ott dolgozó orvosok biztosítják kerületünk lakosságának egészségügyi ellátását.
Közel az emberekhez
Eleget téve a civil szervezetek meghívásának, rendszeres vendége voltam nyugdíjas klubok, mozgássérültek egyesületei, kertbarát körök rendezvényeinek. Ezekre általában nem egyedül érkeztem, meghívott előadókkal segítettem a tagok tájékoztatását. A résztvevők meghallgathatták a Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár képviselőjét, tehették fel kérdéseiket.
Több eseményt, rendezvényt támogattam. Például iskolai, óvodai bálokat, a Rákoscsaba-újtelepi fesztivált vagy a Vállalkozók bálját.
Fogadóóráimat rendszeresen megtartom. Ha kerületi polgáraink hozzám fordulnak, igyekszem ügyeiket gyorsan, szakszerűen és sikeresen elintézni. Havi rendszerességgel szerveztem látogatásokat a Parlamentbe, amelyeken idáig közel kétezer kerületi polgár vett részt. Nagy érvágás volt Rákosmente számára a keresztúri főposta rövid ideig tartó, hétvégenkénti bezárása. Miután magam a hatékony munka és nem a látszattevékenység híve vagyok, aláírásgyűjtés helyett a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatójához fordultam. A többszöri levélváltás, majd az ennek alapján elrendelt forgalomszámlálás eredményeképp, hétvégeken továbbra is felkereshetjük ügyeink elintézésére a városközpontban álló postahivatalt.
A lakosok érdekében felléptem a kerületi önkormányzati vezetés itt élőket sújtó intézkedéseivel, döntéseivel szemben. Nyílt levelek, nyilatkozatok formájában mindig vállaltam véleményemet.
Lakosaink zajvédelméért
Rákoshegy egyik fő problémája a ferihegyi repülőtér zajterhelése. Helyi lakosokkal közösen próbáltunk tenni az ügy érdekében. Többször is parlamenti felszólalásban jeleztem az Országgyűlésnek a problémát, interpelláltam és azonnali kérdést intéztem az illetékes miniszterhez, államtitkárhoz ebben a kérdésben. Szankciók erősítését, a kettes kifutó használatának szigorítását, az éjszakai repülések megtiltását javasoltam több nyilvános fórumon vagy szűk körű találkozáson.
Határozottan kiálltam a leszálló repülőgépek által okozott károk megtérítéséért. Ennek érdekében éles hangú leveleket intéztem a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatójához és a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiforgalmi Igazgatóságához. A repülőtér vezérigazgatójával való személyes találkozóra addig nem voltam és vagyok hajlandó, amíg lakosainkat nem kártalanítják. Az állandó zajproblémák miatt már 2007 áprilisában javasoltam kerületünk polgármesterének, hogy az önkormányzat végeztessen saját zajmérést. Sajnálatos módon ez csak 2009-ben valósult meg. A megfelelő fellépés érdekében adatsorokat kértem a megfelelő hatáskörrel rendelkező szakszervektől. A honvédelmi miniszterrel a katonai repülésekről konzultáltunk.
Kezdeményezésemre a Parlament elfogadta, hogy a korábbi rendeleti szabályozás helyett törvény határozza meg a légi járművek repülőtéren és a repülőtér környezetében történő közlekedésének szabályozásában a Légi Közlekedési Hatóság szankcionálási lehetőségeit.
A törvénymódosítás életbelépésével a hatóságnak törvényi felhatalmazása van arra, hogy a repülőtérre vonatkozó szabályok ismételt megszegőit a repülőtér használatában korlátozzavagy attól eltiltsa.
A kezdetektől fogva figyelemmel kísértem az M0 keleti szektorának építését. Polgáraink megkeresésére levélben többször is kifejeztem aggodalmamat az építkezésresiető nagy méretű és súlyú teherautók okozta zajszennyezésés az útjainkban okozott károk miatt. Aprobléma lassú kezelése miatt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) felettes szervéhez, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz fordultam. Az elkészült út – amely jelentősen, látható mértékben csökkentette Rákosmente átmenő forgalmát – okozta zajproblémákat azonnal a megfelelő fórumok felé továbbítottam. A NIF Zrt-vel egyeztetve 2009 nyarán több műszerrel végzett zajmérést kezdeményeztem, amely bebizonyította aggályainkat, ezt parlamenti felszólalásban jeleztem a közlekedési tárca vezetőjének, aki megnyugtatott, hogy a zajvédő funkció fejlesztésére rendelkezésre áll a megfelelő keret. A minisztérium 2010-es költségvetése tartalmazza a munkák elvégzéséhez szükséges fedezetet.
A kerületi kultúráért
A posta vezetésével kialakított jó viszony segítségével elintéztem, hogy kerületünk egyik büszkesége, a Bartók Zeneház ezentúl bélyeg formájában is hírét viszi Rákosmentének. Jó kapcsolattal rendelkezem kerületünk művészeinek nagy részével. Támogattam a Művészek Alkotó Társaságának XVII. kerületi szervezetét. Rákosmentén élő és tevékenykedő vállalkozók számára támogató estet szerveztem a Bartók Zeneházban, ahol saját szemükkel, fülükkel érzékelhették az ott folyó tartalmas munkát. Fővédnökként segítettem Rákosligeten a Csekovszky Árpád-konferencia megszervezését, amely az ország összes tájáról kerületünkbe hozta a képzőművészeket, de az általam szerzett támogatásból indíthat honlapot a Csekovszky-alapítvány. Részt vettem a Vigyázó-emlékév eseményein.
Mint a Magyar Országgyűlés Kulturális Bizottságának tagja, kerületünkbe invitáltam a Vajdasági Tartományi Parlament Kulturális bizottságának küldöttségét. Ők határainkon túlra is hírül vitték a Bartók Zeneházban és az Erdős Renée Házban folyó munka eredményeit.
Szakmai munkám az Országgyűlésben
Megválasztásomat követően, kommunikációs végzettségem és tapasztalataim okán a Kulturális és Sajtó Bizottság tagja lettem. Részt vettem az előadóművészeti törvény kialakításában. Annak érdekében, hogy két, helyben működő színházunk képviselői információkat kapjanak a törvény előkészítéséről, meghívtam őket a bizottság e témával foglalkozó ülésére. Másfél éve a Gazdasági Bizottság tagja is vagyok. Ez nagyon fontos bizottság, hiszen a gazdasági, az energiaügyi és a közlekedési ágazatok működését meghatározó jogszabályok előkészítése itt folyik. Így volt alkalmam részt venni a hazai építőipar válság idején való segítését célzó határozati javaslat kidolgozásában.
A pénzügyi válság kirobbanása után részt vettem a nehéz helyzetbe került devizahitelesek megsegítését és a pénzügyi rendszer biztonságosabbá tételét célzó jogszabályok kidolgozásában és meghozatalában. Én kezdeményeztem azt a törvénymódosítást, amelynek eredményeképpen ezentúl nem lehet kölcsön kapcsán kötött vételi opciós szerződéssel kisemmizni embereket.
A fogyasztókért
Kezdeményezésemre jött létre, ötpárti egyetértés mellett az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi eseti Bizottsága, melynek 2007. márciusi megalakulása óta elnöke vagyok. 2008 óta miniszteri megbízottként a fogyasztóvédelemmel foglakozom és az MSZP országos fogyasztóvédelmi ügyvivőjeként is dolgozom. Aktívan szerepet vállaltam a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról, a fogyasztóvédelemről, valamint az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvények előkészítésében. A törvényjavaslatokhoz több, a fogyasztókat szolgáló sikeres módosító javaslatot nyújtottam be.
Bizottsági elnökként olyan szolgáltatások, illetve termékek fogyasztóvédelmi kérdéseinek a megvitatását kezdeményeztem, amelyek a fogyasztók széles körét érintik. Ennek megfelelően foglalkoztunk a gyermek-, diák- és munkahelyi étkeztetés (közösségi étkeztetés) jelenlegi helyzetével, fejlesztésének feladataival, valamint fogyasztóvédelemmel összefüggő kérdéseivel, áttekintettük a villamosenergia- és földgázszolgáltatók számlázási gyakorlatát, ügyfélszolgálati tevékenységének színvonalát, megismerkedtünk az egészségre ható termékekkel (gyógyhatású készítmények, élelmiszer- és étrendkiegészítők, gyógynövények) kapcsolatos fogyasztóvédelmi tapasztalatokkal.
A bizottsággal megvitattuk a lakosság számára nyújtott építőipari szolgáltatások fogyasztóvédelmi kérdéseit, foglalkoztunk a bankok lakossági hitelezési gyakorlatának, a lakossági pénzügyi műveleteknek a fogyasztóvédelmi problémáival, tájékozódtunk az emelt szintű nyugdíjasházak működésének tapasztalatairól és több más, a lakosság számára fontos témáról.
Az általam vezetett Fogyasztóvédelmi eseti Bizottságban sikerült elkerülni a meddő pártpolitikai csatározásokat és tevékenységünk a szakmai és civil szervezetek elégedettségével találkozott. Jelentéseinket és határozati javaslatainkat az Országgyűlés rendszeresen ötpárti egyetértéssel fogadta el.
Kapcsolat Rákosmente Önkormányzatával
Nem rajtam múlt, hogy nem jött létre valós együttműködés. Megválasztása után megkerestem Riz Levente polgármestert, szóbeli és írásos javaslatot tettem a kerületünkért folytatott együttműködésünkre. Akkori pozitív reakciója ellenére sem jött létre szinte semmilyen együttműködés. Megszokottá vált, hogy a polgármester különböző önkormányzati eseményeken pártpolitikai kirohanásokat rendezett a baloldal ellen és ellenem. A közpénzen kiadott Hírhozó általában nem tudósított korrekten munkámról.
Több tucat alkalommal jeleztem problémákat az önkormányzat felé, fordultam személyesen Riz Levente polgármesterhez. Jeleztem úthibákat, vízelvezetési problémákat és nem hallgattam el azokat az ügyeket sem, amelyek az önkormányzat hozzá nem értését, hibás ügykezelését, a lakosokkal való lekezelő magatartást sugallták.
Sajnálatos módon javaslataim, felvetéseim jobbára értékelhető válaszok nélkül maradtak.
Ennek ellenére mindent megtettem, hogy a kerületi önkormányzat pályázatai sikeresek legyenek. Meggyőződésem, hogy Rákosmente érdekei nem eshetnek áldozatul pártpolitikai vitáknak.
Terveim
Újraválasztásom esetén továbbra is kerületünk infrastruktúrális felzárkóztatásának segítését tartom a legfontosabb feladatomnak. Szeretném figyelemmel kísérni az M0 zajvédelmi megerősítését és a Pesti úti buszsáv megvalósulását. További fejlesztésekre van szükség az elővárosi vasút igénybevételének terjedése érdekében és meg kell oldani az egyre nehézkesebb keresztirányú közlekedést kerületünkben. Továbbra is fontos feladat, hogy minél több Európai Uniós forrás elérje Rákosmentét. Ezért nagyon fontos, hogy a következő uniós költségvetést érintő hazai tervekben szerepeljenek a XVII. kerület számára fontos fejlesztési és pályázati lehetőségek. Tovább kell lépni a csatornázásban és a panel épületek felújításában, energiatakarékos átalakításában.
Nacionálé
1958-ban születtem Budapesten. Édesapám Alexa György fémnyomó szakmunkás korai halála miatt nagyszüleim neveltek fel. Heten voltunk testvérek, azóta sajnos egyik öcsém és nőverem, és édesanyám is elhunyt. 15 éves korom óta dolgozom, ezért iskolai tanulmányaimat estin és levelezőn folytattam és fejeztem be. Tíz évig dolgoztam fizikai munkásként a Szikra Lapnyomdában, barátaim egy része máig a korábbi nyomdász munkatársaim. A rendszerváltás előtt dolgoztam az akkori ifjúsági mozgalomban, 1990-től több éven keresztül idegenforgalommal és ifjúsági turizmussal foglalkoztam. A Kodolányi János Főiskola kommunikációs karán szereztem diplomát, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem médiatudomány és kommunikáció szakának mester kurzusára járok. Voltam a Vidámpark marketing és üzemeltetési igazgatója, és rendezvény üzletág igazgató egy pr cégnél, dolgoztam a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs tanácsadójaként. Munkám elismeréséül a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kaptam.
Az MSZP alapító tagja vagyok, nyolc évig voltam a párt budapesti elnökségének tagja és négy évig képzésért felelős alelnöke. 1999-2000 óta dolgozom a közösségért Rákosmentén. 2004 ősze óta vagyok a helyi MSZP elnöke.
A 2002-es önkormányzati választáson 2006-ig Rákoscsaba-újtelep egyik önkormányzati képviselője lettem. A 2006-os országgyűlési választáson több, mint 25 000 szavazattal, Riz Leventét, a jelenlegi polgármestert (a Fidesz jelenlegi jelöltjét) legyőzve szereztem parlamenti mandátumot és a XVII. kerületi választók bizalmából a kerület országgyűlési képviselője lettem.
Az Országgyűlésben a Gazdasági és informatikai,a Kulturális és sajtóbizottságnak tagja, a Fogyasztóvédelmi eseti Bizottságnak elnöke vagyok. Önálló indítványaim száma 19, másokkal közös indítványaimé 82, felszólalásaim száma 54.
A feleségemmel élek, egy lányom van (29 éves), több éve Írországban dolgozik. Szabadidőmben szívesen olvasok és régi tárgyakat gyűjtök.
Kérdéseivel, észrevételeivel és javaslataival kérem, keressen bizalommal
a
PIROS PONT lakossági központban,
Hétköznap: 8h-18h, szombaton 8h-12h.
(XVII.Kaszáló u.45. a piac mellett)
telefonszám: 253-0477.
e-mail: info@alexagyorgy.hu .
Látogasson el honlapomra: www.alexagyorgy.hu
Ezeken az elérhetőségeken Parlament látogatásra is jelentkezhet,
szívesen látom!
Együtt, tovább Rákosmentével!